关于我
Mátyás Bence vagyok, a Debreceni Egyetem kutatója, oktatója, Startup vállalkozó. Csatlakozz, ha szeretnél egy gyakorlatias oktatáson részt venni.

Fiatal korom ellenére, szerencsém volt számos tudományterülettel megismerkedni, ami annak köszönhető, hogy három különböző diplomát szereztem a Debreceni Egyetemen. A munkámnak köszönhetően sokat kell utaznom, amit nagyon élvezek. Dolgoztam Japánban, jártam Brazíliába, és szinte minden európai országba, ahol a szakmai képességeimet erősíthettem.

Startup céget alapítottunk, ahol egy nem szokványos adatmodellezési eljárással foglalkozunk (Big Data management), az idén kijutottam Tallinba, és Helsinkibe ahol a legjobbakkal mérhettem össze a tudásom.

Jelenleg a PhD fokozatszerzéssel vagyok elfoglalva, kutatási területem a talaj-mikrobiológia, üvegházhatású gázkibocsátások. A mester diplomamunkámat biogáz-kihozatal optimalizálásból írtam. Szeretek különböző részterületekkel megismerkedni. A Startup világ az angol előadói készségek fejlesztése, a PhD pedig a szakmai angol csiszolása miatt fontos.     

            Amikor nem kutatok vagy tanítok, szeretek gólyalábazni, gitározni, táncolni, utazni. Tarts velem, ha szeretnél a tudományba gyakorlatias szemlélettel belecseppenni!

证书
更多